Mesélek nektek egy filmről. Egy filmről, melyben a világot a fantázia rajzolta meg, egy filmről, mely, ha hagyod, teljesen bekebelez, hogy utána szinte fáj visszatérni a valóságba.
A legújabb mozis szuperprodikcióról van szó, melynek címe nem más, mint Avatar. Bizonyára láttatok már róla előzetest, talán valaki már magát a filmet is látta már. A leírását a linkelt oldalon megtaláljátok, bár nem igazán értek vele egyet.
A filmélményre egyszerűen nem találok szavakat. Az elején úgy ültem le megnézni, hogy jó kritikát hallottam róla, na, hát akkor lássuk, tényleg olyan jó-e? A válasz egyszerű: IGEN!
Pár perce már itt ülök a billenyűzet felett, hogy mit is írhatnék a filmről anélkül, hogy ne lenne spoiler, de a mondanivalóm félúton elveszik. De kezdem az elején. A cím találó. A bolygó neve, nos kissé meglepő, hiszen az ember, ha nem tudja, hogy mire számítson, akaratlanul is mitológiára számít. Pandora, a görög mitológiában az első asszony, aki a világra szabadított minden rosszat, betegséget, bizonyos ládikója segítségével, melyben csak a remény maradt. Ismerős?
Nos, itt szó sincs mitológiáról. Én mondjuk, személy szerint szívesen tudtam volna meg valamicskével több "háttértörténetet". Melyik évben járunk, mióta van ilyen szinten az űrkutatás, stb., stb., erre majd hogy nem belevágunk a közepébe. De ez elhanyagolható.
A kék lények kifejezetten jól vannak megalkotva. A bolygó, Pandora csodaszép. A Lebegő Hegység, a növények, minden... Lenyűgöző.
A történet, ahogy haladunk előre, és kissé az őslakókat is, meg az "Ég Népét" is megismerjük, valamennyire kiszámíthatóvá vált. Adottak a hódítani vágyó, beképzelt emberek, egy Új Világ (tiszta Amerika-feeling ez így), no meg az őslakosok, akiket le kell mészárolni és rabságba taszítani, ha nem hajlandóak velünk együtt "fejlődni". Jake-kel együtt mit is megismerkedünk a Na'Vik világával és szemléletével, s, mint említettem, kiszámítható is a film. Feltűnik a színen az őslakos nő is. Tehát, mire várunk: a főszereplő avatarista beleszeret az "indián" lányba (vagy épp a "főnökébe", még azt is el tudtam volna képzelni), aztán a végére jön a csapás, a háború elkerülhetetlen, a férfinek választania kell szerelme és a saját népe között. A néző már türelmetlen, hogy vajon mi lesz a végkimenetel, kik lesznek a győztesek, persze ott motoszkál a fejében az eddig is jól bevált Happy End. Hiszen mit ér anélkül egy valamira való film?
És valóban. Jake és Neytiri egymásba szeretnek, jön az olyannyira el kerülni vágyott összecsapás, mi meg izgulunk. Vajon győzni fog a jó? Nem árulom el. Legalábbis egyelőre nem. :D
Magával ragadott, mikor a repülést mutatták be, s bennem is felébredt a vágy: én is akarok egy ilyen lényt, én is úgy akarok szállni, mint Jake. Ohh, szép álom!
A film, a maga majd' két és fél órájával a vége felé már kissé nyújtott, vontatott, már nem a képi hatások érdekelnek, melyből ez idő alatt bőven kijutott, hanem, hogy haladjunk már! Nem unalmas, egyszerűen csak hosszú.
A csata. Bevallom, mikor készülés közben számadatokat is mondtak, nem mertem volna az őslakosok győzelmére fogadni. Hiszen milyen kevesen vannak, és fegyvereik mit sem érnek az emberek felszereltségével szemben. Aztán jön a fordulat. Naná, várható volt! És a háborúnak vége, még egy kis utószó, aztán a teljes megnyugvás előtt megjelenik a szép, nagy felirat, mely a mű elején is látható volt. Vége. Puff.
Összeségében tetszett, 10-ből kilencet megér, én a tízet is megadnám neki, osztályozni nem igazán tudok/szeretek. De megvan benne minden, ami kell: drága, számítógépes szuperprodukció, a mai filmművészet mondhatni alaptörvénye; izgalom, romantika és kellő humor.
Remélem, sikerült a poén lelövésne nélkül felcsigázni az érdeklődéseteket, és az első adandó alkalommal megnézitek a filmet! Ez esetben kukoricát elő, és jó szórakozást hozzá!
Kis kedvcsináló hozzá, sajnos beágyazni nem lehetett: szinkronos előzetes
