Aki még nem tudna róla... Az Eötvös József iskola diákbálját bombariadó miatt kellett félbeszakítani. Nem, nem kamu. :D Körülbelül a hét órás nyitótánc közepén érkezett a telefonhívás, és tánc után pedig kiürítették a Sast, először az utcára, aztán pedig átvezényeltek minket a Városházára, és ott folytatódott a buli. :D
A bomba természetesen kamu volt, így röpke egy-másfél óra után vissza is mehettünk, és folytatódott tovább. De ne siessünk ennyire előre. :D
Délelőtt megjártam a fodrászt, és ki is sminkeltek, fél egyre kellett a Fekete Sasban gyülekeztni, öltözni. Körülbelül háromszor próbáltuk még el a táncokat, virágátadás, stb., négykor került sor a főpróbára. A táncok:
- A táncok királynője (Angol keringő - ebben táncoltam én)
- A mesék birodalmában
- Kötelező táncok
- Meglepetés tánc
A főpróba után fotózkodtunk, ez-az, a szokásos. :) Hétkor megnyitó, virágátadás, illetve nyitótánc, még a buli is elkezdődőtt, aztán egyszercsak rendőrök jelentek meg. Valami kis semmiségre gondoltam, szondáztatás, jegyellenőrzés, de azt nem fújnák fel ennyire. Anyuval még poénkodtunk is, hogy értem jöttek, de ilyet gyönyörű ruhában nem ismernek fel. :D Elkezdték a kiürítést, tudjátok, nyugodtan, pánikot mellőzve. Valahogy nem is pánikoltam. :D Annyira hülye helyzet volt, meg egyszerűen hihetetlen, hogy pont Vásárhelyen, pont a mi bálunkon tényleg legyen egy bomba? De szerintem mindenki, vagy majdnem mindenki biztos volt, hogy csak valaki hülye betelefonált ijesztgetés gyanánt. Mondhatom, marha jó vicc.... (hosszú sípszó). A Díszterem szép, poénkodtunk, élveztük, a hangulat is szinte megmaradt, meg fokozódott is. :P Fényképezkedtünk, ez az. :D
Mint már említettem, kb. másfél óra múlva visszatérhettünk a Sasba. Ott, akinek volt, belenéztek a táskájába, aztán tulajdonképp ennyi. Megkaptuk a vacsit, egész finom volt, bár alig ettem pár falatot... Addig éheztettek, míg már nem kellett a kaja. Inkább hányingerem volt tőle. :D Meg a kedvem is elment valamiért, inkább mentem volna haza aludni. Ja, a deszert Tiramisu szelet volt. Finom, csak az se kellett. Még fényképezkedtünk barátnőmékkel, tesómékkal, anyuval, táncoltunk, és lassan a hangulatom is visszatért, úgyhogy a tizenegyórási, éjfélre elcsúsztatott táncot már én is jókedvvel roptam. :D A fiúk csokornyakkendjét a lányok vették fel, sokkal szabadabbak voltunk, meg hát az a vonatozás a végén... :D
Nos, ennyi az én bálam. :) Fodrásznőmnek köszönöm a konytomat és a sminkemet. :) (L)
Még ennyit a végére: Cikk