Akartam írni valami frappánsat... Érzelmekről, életről... De most, hogy itt vagyok, nem tudom, mit írhatnék. Azon kívül, hogy össze vagyok zavarodva... Nem akartam az egészet... dehogynem! Különben miért reménykedtem volna? Hogy csak teteti, hogy végül megtörik a jég, hogy hazudik... :S Ez most felér egy vallomással. És tuti olvasni fogja... De akkor azt is tudnia kell, hogy szükségem van rá. Nem, mint társ, ha úgy nem jön össze... Szükségem van Rá, mint ember, barát. És talán a bizonytalanság elmúlik, hogy aztán rájöjjek, csak egy butaság volt, és elhitettem magammal, hogy olyasmiket érzek, amiket valójában nem.
Hibáztam. Ő is. Ez nem vád. Ez tény. Már Ő is megírta, olyanokat tett, amiket nagyon nem kellett volna. Mostmár Én is elhiszem. Tudom.
Idő. Az majd megoldja. Csak nem tudom, mennyi időre van szükségem. De úgyse birom ki, hogy nem beszéljünk. Ez van. Sajnálod. Én is. És így is, úgy is kell még beszélnünk, ha olvastad, ha nem. Lehet, hogy nem kéne? Csak jobban összekuszálná a dolgokat?
Nem szeretem, ha hazudnak nekem. Én is szoktam hazudni, de nem ilyen dolgokban. De itt valami van. Vagy hazugság, vagy csak nem tudom felfogni. Majd ez is kiderül... ennyi
